Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor
2022. június 17.

Végre! Kilencből nyolc győzelem! – Eb 2022, 6. nap

A 6. napon mind a négy versenyszámban három fordulót játszottak a csapatok. Mi a nyílt, a női és a vegyes számokban vagyunk érdekeltek, ezért a tudósításban most is a mienkre koncentráltunk. Sajnos a BBO ezúttal sem szeretett bennünket, így ismét csak a szkórlapokból tájékozódhattunk és csak találgatni tudtunk, mi is történt az asztalainknál. (Fordulónként mindössze három meccset közvetíteni egy ilyen fontos versenyről elég takarékos megoldás, mondhatnánk úgy is, hogy snassz. Hiányzol, LoveBridge!) Mivel mindegyik versenyszámban ugyanazokkal a lapokkal játszottak, magyar szempontból is össze lehetett hasonlítani az eredményeket. A nyílt csapatoknál legalább két nagy győzelem kellett ahhoz, hogy az első nyolc hely egyikére esélyünk legyen még a továbbiakban, a nőktől mindenképpen előrelépést vártunk, de a vegyes csapatunkban is bíztunk, hátha megtáltosodnak.
Gulyás Dániel
2022. június 16.

Mindenki játszik – Eb 2022, 5. nap

Az ötödik nappal folytatódott a csapat Európa-bajnokság a nyílt csapatok számára, ezúttal azonban már a női és a vegyes válogatottunk is asztalhoz ült, megkezdve egyhetes versenyét. A szeniorok is játszanak, ott azonban nem indult magyar csapat.
Kelen Károly
2022. június 15.

Két vesztes meccs – Eb 2022, 4. nap

Gyerünk és gyerünk! Nincs más, és még csak a harmadánál tart az Európa-bajnokság.
Gulyás Dániel
2022. június 15.

Hektikus nappal maradtunk versenyben – Eb 2022, 3. nap

A hétfői szomorú eredmények után nem reménykedhettünk másban, mint sokkal jobb folytatásban. Jobb is lett, még ha maradt is benne azért.
Nagyiván Gábor
2022. június 13.

Három nagy vereség nagyon jók ellen – Eb 2022, 2. nap

A 2. napon három 16 leosztásos meccset játszottak a nyílt csapatok. A BBO sajnos a mieink mérkőzéseit nem közvetítette, így csak a szkórlapokból tudtunk tájékozódni.
Kelen Károly
2022. június 12.

Két győzelem nagyok ellen – Eb 2022, 1. nap

Megkezdődött az 55. Bridzs Európa-bajnokság a portugáliai Madeirán. Vasárnap csak a nyílt csapatok ültek asztalhoz. A nők, vegyes csapatok és szeniorok csak csütörtökön kezdenek.
Gulyás Dániel
2022. június 11.

Kezdődik – csapat Európa-bajnokság, Madeira, 2022

Alig ért véget a tavalyról halasztott világbajnokság (hatalmas magyar sikerrel!), máris nyakunkon az új világverseny, a csapat Eb – ezúttal is országonként egy egység, 4-6 játékos szerepelhet válogatott színekben, négy versenyszámban. A helyszín Funchal, Madeira szigetén, Portugáliában, június 12 és 22 között.
Ottlik Géza, Nagyiván Gábor
2022. június 8.

Ottlik bridzstörténetei 2. – Ottlik 110

A bridzs azért nagyszerű játék, mert nincsenek benne fix sablonok; egyszer így kell tenni, máskor úgy. Nézzük például az aduzást. Gyakran előfordul, hogy az egyik partiban azonnal aduzni kell, a másikban vétek lenne. A bridzsjátékban azt tapasztalták, hogy vannak úgynevezett „aranyszabályok”, melyeket érdemes betartani. Csakhogy sokan elfelejtik, hogy ezek betartása nem szentírás, mert a gyakran előforduló kivételek itt is erősítik a szabályt. Ottlik Géza bridzstörténeteiben a játékosok alaptípusain keresztül a játék fonákságaira is rámutat. Az alábbi két történetben a bridzs aranyszabályait állítja a középpontba, melyben a tanuló szerepét Bűbáj Babuci, a tanárt Fülemüle Zsiga, a kivételeket pedig a négy parti játssza. Az első történet 1934. október 7-én, a második 1934. október 14-én jelent meg a Vasárnapi Ujságban.
Kovács Gergely
2022. június 2.

Talyigás Péter a Magyar Bridzs Szövetség új elnöke

Az elnök, illetve az elnökség lemondása után tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Bridzs Szövetség. Járai Zsigmond két éve vette át a szövetség irányítását, utódjának az egyetlen jelöltet, az eddigi alelnököt, Talyigás Pétert szavazta meg a közgyűlés, a leköszönő elnököt pedig tiszteletbeli elnöknek választotta.

Nagyiván Gábor
2022. június 1.

Nemzetközi Budapest Bridzs Fesztivál 2022, párosverseny

Ahogy mindegyik fesztiválon, a „nagy” csapat- és párosverseny mellett idén is kiegészítő versenyszámokkal színesítették a fesztivált a szervezők. Régebben az egyéni, az IMP és a vegyespáros versenyek voltak a mellékszámok, idén egy Ukrajna elnevezésű villámpáros és egy BAM csapatverseny volt a plusz esemény.